Kiváló állapotú antikvár könyv!
Európa, 1994
590 oldal
A Vadhattyúk – a huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. Memoár és családtörténet: háromnemzedéknyi nagycsalád históriája.
A szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt, majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül, anyja történetével folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit. Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit tagjai számára is tartogatott. Az író pedig fiatal leányként maga is megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mint „ bírálati gyűlés” -en társainak céltáblája lenni, vagy „ mezítlábas doktor” -ként falura menni… Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti despotizmussal ötvöző Mao a föld lakosságának egynegyedére zúdított, páratlan a történelemben. A világ egyik legrégebbi kultúrájának emlékeit majdnem teljesen megsemmisítette, a hatalmas országot egyetlen összefüggő, sajátosan kínai lágerré alakította.
Arról a Kínáról, amely itt az olvasó elé tárul, még csak sejtelme sem lehetett senki külföldinek, sem szorgalmas újságolvasónak, sme másnak, de talán még a szakembernek is csak módjával. Chang könyve, mondhatni, hosszan elnyújtott kiáltása, immár nem a mélységből, hanem a mélységről – a vérrel festett írásjegyes, Maót dicsőítő vörösgárdista-zsebkendőről, a gondolatellenőrzés legrafináltabb formáiról, s nemkülönben arról, hogy embernek maradni és szeretni igenis lehetséges a pokol legmélyebb bugyrában is!
A Vadhattyúk – szenvedések láncolata és apró, ritka örömök, kiszolgáltatottság és lélegzetelállító bátorság, megaláztatások és lelkierő. Hihetetlen, de hiteles történetek, személyes élményből fakadók, vagy hallottak, hol érzelmesek, hol szikárak.
„ Nyugodt és mértéktartó kínai történelem, de sikerkönyvként olvastatja magát. Egyszerűen letehetetlen. ” – írja a könyvről egyik amerikai kritikusa. A Vadhattyúk valóban világsiker: eddig huszonöt nyelvre fordították le, Angliában elnyerte Az Év Könyve díjat, és csak a papírfedeles kiadásból egymillió példány fogyott.
Jelenlegi ára: 1 850 Ft
Az aukció vége: 2011-12-15 22:40
. Jung Chang: Vadhattyúk - Jelenlegi ára: 1 850 Ft